fbpx

Célok

Céljaink

Összhangban a természettel szeretnénk a legtöbbet kihozni a kertünkből úgy, hogy közben az ő javát is szolgáljuk.  A fenntarthatóságban hiszünk, így akkor és azt vetünk, ami a kert egyensúlyának fenntartásához szükséges. Ezért előfordulhat, hogy egyik évben valamilyen növényből több, vagy kevesebb lesz nálunk.

Szeretnénk ha megízlelnéd milyen a mi világunk, hátha hozzátehetünk az életedhez egy kis darabot, ami eddig hiányzott, erre találtuk ki heti és havi zöldség-gyümölcs előfizetéseinket.

 

A kertünk segítségével megmutatjuk, hogy az igazi több, mint a szép. A valódi igazabb, mint a tökéletes. A tökéletlen elfogadása tökéletessé tesz.

Szeretnénk idén növelni a méheink számát, hogy jókedvükben még termékenyebbé tegyék a kertünket.

Továbbra is folytatjuk a Kárpát-medencei őshonos gyümölcsfák fajtamentését és a tündérkert fenntartását.

Idén felújítjuk a Nagyi kukoricagóréját, a tyúkoknak ebben tartjuk a kukoricáját és szeretnénk megépíteni a kemencénket, hogy kemencés kovászos kenyeret is tehessünk a kosaratokba.

Célunk, hogy a betakarításra, befőzési szezonra csoportokat tudjunk fogadni, akik számára minden alapanyagot biztosítunk a közös befőzéshez.

Ha boldog az asszony, boldog a család is, hassunk egymásra 🙂 Szerintem fantasztikus lehetőségünk van nekünk nőknek a környezetünk egyensúlyának megteremtésére. A kerten keresztül szerintem a nők tudnak, tudnának azonosulni a természettel és rájönnének  a bennük lévő csodálatos erőre. 🙂

Nézz szét a Nagyi Éléskamrájában!

A kiszállítást lezárt, újrahasznosított papírból készült papírtáskában végezzük, a jelenleg kialakult helyzetre való maximális tekintettel!

Kiszállítást jelenleg Budapestre és annak környékére, valamint Nyíregyházára, és annak környékére vállalunk!

Bővebb információ a kiszállításról

Az ültetést ketten végezzük, a kapálást hárman. A szüretelés és a termények összekészítése ugyanott, a portánkon történik, így míg leszedjük az ágról, szárról, vagy kiássuk a szállítandó zöldséget és gyümölcsöt összesen ketten érünk a növényekhez.

Minden megrendelt kosár értékének

10%-ával olyan szervezeteket,

közösségeket fogunk támogatni, akik

az emberek egészéségéért, biztonságáért

dolgoznak!

 

A rendelésed egyben

adomány is!

 

Kapcsolat

Küldj üzenetet nekünk!

A Nagyi kertje:

4552 Napkor
Gárdonyi u 3.

 

Telefon:

+36 20 999 3808

 

Email:

info@anagyikuldte.hu

Kövess minket az Interneten!

Pin It on Pinterest